Beköszöntő

Sziasztok!

In medias res: meleg van. Mert nyár van.
Ma reggel a budapesti kertünk ezt tükrözte, amit fent látsz. Melege van, de nem panaszkodik.

Pedig a klímaváltozás miatti szorongás, az ún. „ klímadepi” mindennapi társunk. Bűntudat, aggodalom…pedig sok klímatudatos gondolkodó szerint az aggodalom is környezetszennyezés.

Hogy mit tegyünk mégis? Figyeljünk. Ezt teszem. Természetesen vannak cserepes növényeim, amiket naponta meglocsolok, hiszen mesterséges növénytársulást hoztam létre, fenntartom, de a kert nagy része fenn tartja magát. Amikor mögöttünk a régi szálló helyén ún. irodaház épült, kivágták az öreg fákat, amik a kert nyugati oldalát árnyékban tartották. Sajnáltam, persze. Csodálatos barátok voltak, de az építkezés nagy úr. Egy évre rá magról kelt szilvafákat vettem észre, gyorsan növő fajtát, volt amelyik sövényformára nőtt, volt amelyik fává magasodott. Beárnyékolták a gyepet, a gyep pedig olyan növényeket engedett nőni, amik gyökereikkel meglazították a földet, de nem vontak el túl sok vizet, és igen,amíg tar foltok voltak, árnyékot tartottak, míg a fűfélék be nem szórhatták a magjukat. Minden él, és minden kapcsolatban áll egymással.

Segítenek nekem, hogy magamra is úgy tekintsek, mint egy rendszer részére.
„ a mindenség része. Pont mint a csillagok, nem több és nem kevesebb”

Képzeld a növényeket egy zöldséges kert részének, képzelj egy kertet, ahol a termelő ugyanilyen óvó figyelemmel sétál a növényei között, és hidd el, a gyógyír mindenre a figyelem. Ha környezetvédő vagy, figyelj: nem elég pusztán az asztalodra kerülő ételt megválogatni, mert a vásárlásod döntés, egy voks.

Ha embertől emberig vásárolsz, ezt a figyelmet viszed tovább (nem beszélve a csomagolásmentességről). És kérlek figyelj önmagadra. Amikor meleg van, nem a bosszankodás, vagy a figyelem nélküli vízfogyasztás a válasz. Az egész étrended megváltoztatása. Ne hagyd abba a vízivást, de légy tudatos: csökkentsd a hús fogyasztást, mert a hús emésztése energiát igényel, az pedig hőtermeléssel jár.
Válassz friss zöldségeket, magas víztartalmúakat, a legtöbbje természetes gyógyító is, például az uborka. Sok kerti zöldség segít, hogy óvd a bőröd – ki ne ismerné a sárgarépa karotinjának hatását. A nagy melegben pedig vannak, amelyek emésztés segítők: rosttartalmáról híres a karalábé, de puffadás ellen az édeskömény a legjobb ellenszer. A legnagyobb jótétemény, hogy mindegyik rendkívül finom!

Tarts velünk, ha tetszett, tanácsainkat dietetikus kíséri óvó figyelemmel, időről időre termelőket is kérünk majd, hogy a saját kertjéről meséljen. Mutassa meg azt a szeretetet, amivel a munkáját végzi.

(B. Cili)

naturam furca expellas, tamen usque recurret – a természet, ámbár időre órára elkergettethetik, megtér nemsokára